Nagyon rég óta tervezem már, hogy saját kreatív élménycsomagokkal, vagy, ha úgy tetszik alkotói csomagokkal is megörvendeztetlek benneteket.
Végre kitaláltam és elkészültem az első ilyennel, Húsvét közeledtével remélem örömötöket lelitek majd az elkészítésében!
Miről is van szó?
A nyusziknak is van házukkreatív élménycsomag egy kezdőknek szánt alkotói összeállítás, mely részben újrahasznosított alapanyagokra épül és a természetességet tűzi ki zászlajára. Az apró műanyag (fél)gyöngyöcskén kívül minden természetes anyag!
Három darab fa házikót tudsz a csomag alapanyagainak, illetve az alábbi alkotói segédlet instrukcióinak felhasználásával megalkotni. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem akarok semmit sem kőbe vésni! A leírt segédlet csak iránymutatás! Szeretném, ha kreativitáson lenne inkább a hangsúly.
A házikókat fel tudod akasztani barkaágakra vagy akár a locsolóknak is adhatod ajándékként. Elkészítésük könnyedén és gyorsan megoldható, akár gyerekekkel közösen is.
Kiknek ajánlom a csomagot?
A nyusziknak is van házuk kreatív élménycsomag kezdő szintű. Szülői felügyelet mellett gyermekeknek, „nagyon lelkes” felnőtteknek egyaránt ajánlom.
Milyen technikákat alkalmazunk elkészítéskor?
Mit tartalmaz konkrétan a csomag?
Mit nem tartalmaz a csomag?
Mit tehetek, ha nincs otthon dekupázsragasztóm?
Semmi vész! Pofon egyszerűen, egy lényegesen költségkímélőbb módszerrel helyettesítheted a drága dekupázs ragasztót! Morzsolj el 2 évőkanál tapétaragasztót az ujjaid között, ha már elég morzsalékos az állaga tedd egy kisebb befőttes üvegbe és önts rá kb. 2 dl langyos vizet. Ezután kavard addig, amíg a ragasztó teljesen fel nem oldódik. Ennyi egész!
Kicsit másabb lesz az állaga, mint az eredeti dekupázs ragasztónak, de némi gyakorlás után az eredmény szinte ugyanaz lesz. Talán annyi a különbség, hogy a felszín nem lesz fényes, hiszen a kapott "gél" nem lakk is egyben. Célszerű tehát száradás után lakkozni a így dekupázsolt felületet.
Mennyi időt vesz igénybe az elkészítés?
Gyakorlattól és a festék fajtájától (értsd: száradási időtől) függően kb. 1 - 1,5 óra.
Tapasztalat szerint a krétafesték gyorsabban szárad, akril használata esetén hajszárítóval / hőlégfúvóval lehet a száradást gyorsítani.
Elkészítés lépésekben
1. Először is készíts magad köré minden szükséges szerszámot és a kreatív élménycsomag alapanyagait. A ragasztópisztolyból kifolyó ragasztó nagyon alattomos tud lenni, de a festés miatt is takard le valamivel (újságpapír, karton, régi viaszosvászon terítő stb.) az asztalodat.
2. Ha úgy ítéled meg, hogy csiszolnád még a fa házikókat, akkor azt most tedd meg!
3. Válassz a szalvétához illő színeket és fesd le a házikók 4 oldalát. A tetejét illetve az alját nem kell festened. Érdemes nem túl széles és puha ecsetet használni.
Én a Mona Lisa krétafestékét használtam pisztácia, tenger kék és lila színben.
4. Amíg száradnak a házikók készítsd elő a nyuszis tojásmotívumokat a dekupázsoláshoz. Két féle módszert választhatsz: vagy óvatos mozdulatokkal tépkedd körbe a tojások körül a szalvétát, vagy egy ollóval vágd körbe. Több motívumot küldtem, ha elrontod, van tartalék! Ha készen vagy, válaszd le a legfelső, színes réteget a többi, fehér réteg szalvétáról. Értelemszerűen csak a színesre lesz szükségünk.
Én mindkét módszert kipróbáltam, a különbséget az alábbi fotókon láthatod. Szubjektív benyomásom, hogy e minta esetében az ollós megoldás tetszetősebb.
5. Ha a festék teljesen megszáradt, kend be a házikód egyik oldalát vékony rétegben dekupázs ragasztóval. Fontos, hogy dekupázs technikánál puha sörtéjű ecsetet használj! A ragasztóval bekent részre tedd rá a kivágott tojást a számodra tetsző helyre és óvatos mozdulatokkal, bentről kifele simítsd rá a motívumot a házikóra az ujjaddal. Ha esetleg eltépődne nincs vész, az ujjaddal tudsz korrigálni, látszani nem igazán fog az illesztés helye. Ha kész, kend be újra, de most vastagabb rétegben a tojás motívumot (illetve célszerű a házikó egész oldalát bekenni) és hagyd megszáradni. Ismételd meg ezt a műveletet a másik két házikón is.
Én a Pentart matt dekupázs ragasztólakkját használtam. Ha szeretnéd lakkozni is a házikót, akkor a ragasztó teljes száradása után ezt most tedd meg!
6. Ha megszáradtak a motívumok is, jöhet a virágos díszítés tervezése! A sablonnal kivágott csiga alakú motívumokból formálj kb. 2,5 cm átmérőjű kisvirágokat. Bonyolultnak tűnik, de nem ördöngősség: a csiga belső végétől kezd el a hullámos szélű csíkot feltekerni a kívánt méret eléréséig. Egy-egy motívum kb. 2 kisvirág formázására is elegendő, tehát, ha szeretnéd, akár több virágot is készíthetsz illetve ragaszthatsz a házikókra. De még ne ragassz, csak tedd félre az elkészült virágokat!
7. A sötétzöld gyapjúfilc darabból vágj ki 3 levél formát. Én kb. 1,5 cm hosszú és 1 cm széles leveleket vágtam.
8. A feltekert kisvirágokat, a zöld leveleket és sablonnal kivágott gyapjúfilc ágacskákat rendezd el a házikókon ízlésed szerint, de egyelőre még most se ragassz! Az összeállításokat tedd félre.
6. A tetők "leszabása" következik. A keskenyebb fa lapkákat éles olló segítségével remekül lehet vágni. Tényleg nem nehéz, viszont arra ügyelj, hogy merőlegesen vágj! Mérj rá egy-egy lapkát a házikók tetejére (jobb és bal oldal) és a megfelelő helyen vágd a kívánt hosszra. Tedd félre a leszabott tetőket a hozzá passzoló házak közelébe.
7. Dugb be az aljzatba a ragasztópisztolyt!
8. Amíg melegszik a ragasztópisztoly, ellenőrizd, hogy a furatokon át tudod-e majd a raffiát fűzni. Vágj le 3 darab, kb. 25 cm hosszú raffia szálat.
9. A már meleg ragasztópisztoly segítségével ragaszd fel a már előre lemért fa lapkákat a házikó tetejére.
10. Ragaszd a házikó aljára a szélesebb fa lapkát.
11. Ragaszd rá a virágokat, a levelet és az ágacskákat a házikóra, az előre megtervezett elrendezés szerint.
12. A raffia szálat fűzd át a furaton, fogd össze az így kapott két szálat és fűzd rá a fa golyót. Ragaszd a fa golyót a ház tetejére úgy, hogy nagyjából eltakarja a két fa lapka találkozását (ergó: a tető csúcsát). Ha megszáradt a golyó, köss csomót a raffia szálak végére.
13. Ragaszd a műanyag fél gyöngyöket a virágok közepébe. A csomagban található (fél)gyöngyök öntapadósak, de ragasztópisztollyal is rögzítheted.
14. Készen vagy, gyönyörködj az alkotásodban, ugye milyen egyszerű volt? Gratulálok, nagyon ügyes voltál!
Ha bármi kérdésed adódna vagy elakadnál, esetleg, ha nem egyértelműen írtam valamit, kérlek írj itt a hozzászólásoknál!
Igyekszem a lehető leghamarabb a segítségedre lenni!
Jó szórakozást, élményteli kreatív időtöltést kívánok a csomaghoz!
Cimkék:húsvét, kreatív, élménycsomag, alkotói csomag