A réz hatása az emberi szervezetre

Hasznos, 2021. 01. 05.

A koronavírus kapcsán újra előtérbe került a réz hatása, használata. Nem csoda, hiszen már az ősidők óra fertőtlenítésre használja az orvostudomány. A réz a periódusos rendszer 29. eleme, valamennyi növényi és állati szervezet létfontosságú nyomeleme.

Már 5 ezer éve

Az emberiség történelmében az egyik legrégebben és leggyakrabban használt fém a réz. Eredetileg aes cyprium néven emlegették, amely azt jelenti: ciprusi fém, mivel a réz fő lelőhelye Ciprus volt.

rézkor fogalmát Pulszky Ferenc alkotta meg az 1870-es években, amikor a Kárpát-medencében fellelhető nagyszámú, nagyméretű és feltűnő réztárgyak alapján bebizonyította, hogy az őskor addigi hármas tagolása – kő-, bronz- és vaskor – mellé indokolt a rézkor beiktatása is. A korszak fő jellemzője, hogy az ember használni kezdte az első fémeket: a rezet, az aranyat és az ezüstöt. Kialakult a fémolvasztás és fémmegmunkálás technikája. A fémből készült tárgyak is elsősorban díszítő és vallási célokat szolgáltak, illetve a hatalmat és gazdagságot fejezték ki. Munkaeszközként és fegyverként a rezet és annak első ötvözeteit vagy nem alkalmazták, vagy csak a kőeszközökkel együtt.

A réz a különböző kultúrákban

Az egyik legismertebb rézkori lelet Ötzi, egy jégbe fagyott, kb. 5300 éves gleccsermúmia a kora rézkor idejéből. Jó állapotban megmaradt, mumifikálódott testét 1991-ben Olaszországban, az Ötz-völgyi-Alpokban találták meg, 3210 méter magasan. Egy rézbaltát, íjat és nyílvesszőket, taplót és egy csiszolt kőkést találtak nála. 

A réz több kultúrában is az egészség jele: a kínaiaknál az életenergia (csí), az egyiptomiaknál az örök élet szimbóluma (ankh), mindkét kultúrában a hasi és szívproblémákat gyakran gyógyították réz pénzérmékkel. De a főníciaiak is különleges erőt tulajdonítottak a réznek: a harcosok a bronzkardjaikról lemorzsolódó fémforgáccsal kezelték a sebeiket. A réz idestova közel 5 ezer éve van jelen életünkben.

De nem kell időben oly sokat visszatekintenünk, a rézgálicos tavaszi és őszi lemosó permetezés szinte minden kerttulajdonos számára ismerősen cseng napjainkban is.

A réz hatása és a koronavírus

New England Journal of Medicine tudományos lap publikációja szerint a rézzel bevont tárgyak felszínéről mindössze 4 óra után eltűnt a koronavírus. A kórokozók egyszerűen képtelenek rajta szaporodni, mivel biostatikus (azaz szaporodást lehetetlenné tevő) tulajdonsággal rendelkezik. A legtöbb nehézfémnek (acél, arany, ezüst) antimikrobiális hatása van: ez az anyag azon tulajdonságát jelenti, hogy képes elpusztítani vagy inaktiválni a mikrobákat, mint pl. baktériumokat, gombákat és vírusokat. Egész egyszerűen a vírusok a rézfelülettel érintkezve szétesnek. A réz attól másabb a többi nehézfémtől, mert van egy szabad elektronja a külső elektronhéjon, amelynek köszönhetően kiváló vezetővé válik. Ezért is használják előszeretettel elektromos hálózatok kiépítésénél. 

A kutatások jelenleg is folynak, reméljük, hogy e különleges fém megoldást nyújthat a vírus elleni védekezésben. Tény, hogy a réz az acélhoz vagy a műanyaghoz képest jóval drágább, minden esetre, egyes országok, mint például Nagy-Britannia, Dánia, Írország, Japán, Egyesült Államok kórházaiban újból elkezdték a használatát.

(fotó forrása: egeszsegkalauz.hu)

Réz az emberi szervezetben

A réz kitűnően vezeti a hőt és az elektromos áramot, könnyen oxidálódik. Az emberi szervezetben éppen ez jelenti egyik legfontosabb szerepét, ugyanis részt vesz a szervezetre ható káros oxidációs folyamatok semlegesítésében (pl. rákos folyamatok illetve egyes szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában).

A réz szó hallatán sokan mérgező fémre asszociálnak, ami nagy mennyiség elfogyasztása tekintetében igaz is, túladagolása esetén többek között hányinger, hányás, hasmenés, szédülés állhat be. Ideális esetben egy felnőtt ember szervezetében kb. 80 mg réz található. A rezet tehát a nyomelemek közé soroljuk. A nyomelemek az élő szervezetben igen kis mennyiségben előforduló kémiai elemek, amelyek a szervezet normális életműködéséhez és szaporodásához szükségesek.

A réz hatása az élettani folyamatokban

A réz számos élettani folyamatban játszik központi szerepet. Elősegíti például a vörösvértestek és az oxigént a szövetekbe szállító vastartalmú hemoglobin képződését, valamint az ezek hiányának gyógyítására adagolt vas felszívódását. A kalcium hasznosulásához is elengedhetetlen, így fontos szerepe van a csontritkulás megelőzésében és a csontok egészségének fenntartásában. A réz elengedhetetlen a C-vitamint felszívódásához.

Tulajdonképpen a réznek köszönhetjük a kötőszövetek szilárdságát vagy rugalmasságát, illetve feszességét, attól függően, hogy a csontokról, az izmokról vagy a bőrről van szó. Immunrendszerünk szempontjából nem lényegtelen, hogy a réz jótékony vírus, baktérium, gombaölő.

Hiányában vérszegénység, csontfejlődési és növekedésbeli zavarok, emelkedő koleszterinszint, vérnyomás probléma tapasztalható, hogy csak a leggyakoribb bajokat említsük. Nem szükséges súlyos rézhiány ahhoz, hogy kellemetlen egészségügyi zavarok jelentkezzenek, már kismértékű hiánya is kellemetlen tüneteket idézhet elő, melyek eredetét gyakran nem is sejtjük. Például a központi idegrendszer működéséhez is szükséges nyomelem.

Figyeljünk az étkezésünkre!

Mindezeket figyelemmel kísérve érdemes tehát odafigyelnünk egyrészt étkezésünkre: a réz legjobb természetes forrásai a hüvelyesek (lencse, borsó, bab), a gabonafélék és a máj. De ha olajos magvakat, aszalt szilvát vagy csokoládét fogyasztunk szívesebben, ezzel is jót teszünk. Néhány fűszer, például a petrezselyem, a majoranna, a szerecsendió és a bors szintén viszonylag sok rezet tartalmaz.

(fotó forrása: mindmegette.hu)

Ajánlott továbbá rézzel érintkezni (ugye-ugye nem véletlen találmány a réz kilincs!), például rézből készült ékszereket hordani, hiszen ezzel szinte észrevétlenül tehetünk valamit egészségünkért.

Ezen túlmenően pedig a GlooGlooShop saját tervezésű és készítésű egyedi réz ékszereinek viselésével nem csak egészségedért tehetsz valamit, de egyedi és különleges is leszel!

Tekintsd meg réz ékszer ajánlatunkat! (link)

Egyéni megrendeléseket is vállalok, keress bizalommal!

Cimkék:réz, élettan, gyógyhatás

A bejegyzés eddigi hozzászólásai:

2021.01.07. 22:25
Nagyon tetszett a cíkk.
Szeles Enikõ
2023.06.21. 13:45
Laborc Attila:
GlooGlooShop
2021.01.08. 13:16
Laborc Attila: Nagyon köszönöm, örülök!

Hozzászólás

Kövess minket!

Kosár
Az Ön kosara jelenleg üres!
Szállító partnereink
Hírlevél feliratkozás
Vezetéknév: 
Keresztnév: 
E-mail: 
Biztonsági kód: 
Gépelje be a biztonsági kódot:

Feliratkozás

Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.